A tíz leginkább szabadságelvű amerikai elnök

A libertáriusoknak számtalanszor vetik a szemére, hogy “még sosem próbálták ki a libertarizmust a gyakorlatban” – szöges ellentétben azzal, ahogy a szocialisták azzal védekeznek, hogy ez vagy az a szocialista kísérlet valójában nem is volt szocializmus. Való igaz, hogy tökéletesen szabadságelvű rendszer még sosem volt, de a történelmi tapasztalat az, hogy jellegében minél közelebb áll a kormányzás irányvonala a libertárius eszményekhez, annál nagyobb jólétet eredményez, míg a vele ellentétes államelvű és szocialista ideológiákat akárhányszor és akárhogyan próbálták ki, csak hanyatlást hoztak a világra. Lássuk hát, kik voltak, például, azok az amerikai elnökök, akik kisebb vagy nagyobb mértékben, de szabadságelvű közpolitikát folytattak!

Az Amerikai Egyesült Államok története során számos olyan elnököt mutatott fel a világnak, akik megihlethetik a libertárius mozgalmat, illetve akik hozzájárultak a szabadságelvű tanok megerősödéséhez.

10. Ronald Reagan

Reagan az egyetlen 1929 utáni elnök a listán, és rajta kívül még csak egy másik olyan amerikai elnök van, aki a huszadik században kormányzott. Reagan gyakran hangsúlyozta, hogy a konzervativizmus szíve-lelke a libertarizmusban gyökerezik. Nemkülönben sokkal kevésbé volt háborúpárti, mint amilyennek a későbbi konzervatívok láttatni szeretnék. Az államhatalom visszaszorítására törekvő próbálkozásait sokszor nem csak a Kongresszus akadályozta, hanem saját kabinetje tagjai is gáncsolták. Bár Reagan kormányzása alatt is voltak az életnek olyan területei, ahova épp akkor terjed ki az állami befolyás, például alatta indult a “drogháború”, de más területeken viszont elég következetesen próbálta az államhatalmat visszaszorítani.

9. Zachary Taylor

Taylor alig több, mint egy évig volt csak elnök 1850-es haláláig. Ő írta alá a híres Clayton-Bulwer Egyezményt az Egyesült Királysággal, ami a két hatalom számára megtiltotta, hogy a Nicaraguai-csatornát ellenőrzésük alá vonják. Ő volt az az elnök is, aki lépéseket tett annak érdekében, nehogy a délnyugati tagállamokban is meghonosodjon a rabszolgaság intézménye. Ellenezte az amerikai-mexikói háború után a rabszolgatartó és a szabad tagállamok közt 1850-ben kötött egyezményt.

8. Rutherford B. Hayes

Hayes a polgárháborút követő újjáépítés korának végén volt elnök. Sokat tett a déli államokban elnyomott fekete amerikaiak jogainak érvényesüléséért. A monetáris politikában az aranyalap híve volt. Ő szüntette meg a zsákmányrendszert, ami addig lehetővé tette, hogy a győztes jelöltek párthíveiket állami hivatalhoz juttassák. Tartotta magát a Monroe-doktrínához, miszerint az amerikai kormánynak nem kell idegen országok ügyeibe beavatkoznia. Azonban ő volt az is, aki sajnos a szövetségi hadsereggel verte le a nagy vasutassztrájkot követő zavargásokat.

7. George Washington

Az első elnökre, az alapító atyák közül való Washingtonra hárult a nehéz feladat, hogy a következő elnökök számára példát és mértéket adjon a szabadságszerető polgárok vezetésében. Amikor királyoknak kijáró hódolattal illették, megvetéssel utasította vissza azt. Második elnöki megbízatása után lemondott hivataláról, noha kérték tőle, hogy egy harmadikra is maradjon – akkor még nem volt egyre korlátozva az újraválaszthatóság. Búcsúbeszédében felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy Amerikának legyenek külföldi szövetségesei, valamint arra, hogy a szabadságelvű polgárok, politikai körök és pártok is szövetkezzenek egymással a szabadság megőrzése érdekében. Rá csak az vet árnyékot, hogy kincstári titkárául (pénzügyminiszteréül) Alexander Hamiltont választotta, aki elszúrta a bankrendszer szervezését, és hadsereggel verte le a whisky lázadást.

6. Martin Van Buren

Van Buren a háborúpárti Andrew Jackson politikájával szakítva felvette a diplomáciai kapcsolatokat Mexikóval, a vámok csökkentésén fáradozott, és határozottan kiállt a szabad kereskedelem mellett. A súlyos gazdasági visszaesést okozó 1837-es tőzsdepánik alatt piacpárti gazdaságpolitikát folytatott, és nem engedte, hogy a szövetségi kormány belefolyjon a válságkezelésbe. Neki azt lehet a szemére vetni,, hogy fenntartotta elődje, Andrew Jackson, a “könnyek ösvénye” néven hírhedté vált intézkedését, Amerika őslakóinak deportálását.

5. John Tyler

Tyler alelnöke volt az egyesek által a legliberálisabbnak tartott elnöknek, William Henry Harrisonnak, aki ezt az értékítéletet azzal érdemelte ki, hogy hivatalba lépése után egyszerűen nem érte meg élve, hogy bármit is cselekedhessen. Tyler négyéves kormányzása alatt gyakran élt a törvényhozással szemben vétójogával, például, amikor a Kongresszus kormányzati banki adómentést szavazott meg. Ő vetett véget a második szeminol háborúnak, és a Dorr-lázadás miatt sem vetett be fegyveres erőt. Neki az róható fel, hogy Texas bekebelezésével voltaképpen ő robbantotta ki az amerikai-mexikói háborút.

4. Thomas Jefferson

Jeffersont sokan a modern libertarizmus korai megtestesítőjeként tartják számon. Egész elnöksége a szabadságelvű közpolitika jegyében telt. Tevékenységével kiküszöbölte a “hamiltoni” típusú kormány túlzásait, amire Washington és Adams elnök öröksége adott lehetőséget. Ő tiltotta be a rabszolgaságot az északnyugati területen és a nemzetközi rabszolgakereskedelmet 1807-ben. Vannak szabadelvűek, akik kritizálhatják Jeffersont Louisiana megvásárlásáért, de a források szerint nagyon tétovázott és sokat töprengett ennek alkotmányosságával kapcsolatban.

3. James Madison

Madison az Alkotmány atyja. Az elődjétől, Jeffersontól örökölt úton haladt tovább. Mivel többlettel vette át költségvetést, adócsökkentést határozott el. Folytatta a hamiltoni apparátus leépítését. 1814-ben megvétózta a második nemzeti bank létrehozását. Az 1812-es háború után a Kongresszus mindkét házában ellenzéki többséggel küzdött – sikertelenül, mert a Kongresszus bővítette a kormány hatáskörét. 1817-ben megvétózta a második nemzeti bank osztalékáról rendelkező kongresszusi aktust, és keményen bírálta a törvényhozást, amiért ilyen mértékben túlterjeszkedett a hatáskörén az adóztatás terén.

2. Grover Cleveland

Ő volt az egyetlen olyan döntően szabadságelvű elnök, aki nem két egymást követő ciklusban is kormányzott. Cleveland azon kevés demokraták egyike volt, akik támogatták a minarchizmust. Megválasztása után – Hayes-hez hasonlóan – keményen küzdött a zsákmányrendszer ellen, és csökkentette a kormány alkalmazottainak számát is. Számtalanszor ellenállt az imperialista törekvéseknek, és megakadályozta, hogy különféle indokolatlan katonai akciók megindítását.


1. Calvin Coolidge

A „Csendes Cal” listánk élén szerepel a mai liberális elvek megszilárdításában játszott szerepe miatt. Reaganhez hasonlóan Coolidge is használta a félelmetes szószéket, hogy megváltoztassa a kormány működésének megítélését. Abban a korban, amikor az elnökök között a magas adók és hatalmas kormányzati kiadások pártolóiként olyan személyiségeket találunk, mint Theodore Roosevelt, Woodrow Wilson, Herbert Hoover és Franklin Roosevelt, Coolidge erősen megkülönböztette magát. 1923-ban választották meg, és közel hat évig szolgált a Fehér Házban. Legalább három alkalommal jelentősen csökkentette az adókat, és piacpárti vezetőket állított olyan közigazgatási hatóságok élére, mint a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission) és az Államközi Kereskedelmi Bizottság (Interstate Commerce Commission). Kormányzása alatt a szövetségi kormány adóssága a negyedével csökkent egy olyan korban, amikor a tagállamok és a helyhatóságok adósságállománya ugrásszerűen megnőtt. Coolidge megvétózta a mezőgazdasági támogatásokat, és elutasította az árvízvédelmi szövetségi beavatkozást.

A cikk Alessio Cotroneo által írt olasz verzió fordítása.

„Közösség által ellenőrizve” ikon

Leave a Reply