Az “egyenlőbbek” kiváltsága

A drogozás és a szexorgia teljesen normális, és természetes formája lenne az önszórakoztatásnak, önkielégítésnek, hiszen eleve erőszakmentesen, a felek kölcsönös beleegyezésével elégítették ki egymás szexuális igényeit a résztvevők. Hogyha valaki drogozik, és csoportos szexben vesz részt, miért nem tehetné hogyha egyéni boldogságkeresésében ezt látja kézenfekvő megoldásnak. Ennek az esetnek talán az a legbotrányosabb része, hogy az amúgy kedélyes hangulatú házibulinak hirtelen vége is szakadt amint lecsaptak a hatóságok a rossz fiúkra. 

Ugyanakkor azt a tendenciát is meg kell figyelni, hogy amikor napvilágot lát egy ehhez hasonló botrányos hír, a közvélemény általában zúgolódik és háborog, olyan vadul és vehemensen mint ahogy most is tapasztalhatjuk a Szájer-ügy kapcsán. Ahogy Borkai esetében is, megint rosszul reagált az ellenzéki közvélemény erre a botrányra, mondhatni ismételten elkerülték a lényegi részét a sztorinak, és visszatérő reakció az az elcsépelt klisé minden platformon, hogy ez a politikus is egy szemfényvesztő aki keresztény-konzervatívnak láttatja magát a nyilvánosság előtt, de valójában szexorgiákra jár, duhajkodik, az immoralitás posványában gázol.

Természetesen lehet ennek igazságtartalma, ugyanakkor kissé önellentmondásos, hogy amikor a kormányoldal teoretikusait kritizálják a reakciós konzervativizmusukból eredő erkölcsrendőri jellemük miatt, de amikor egy kormánypárti politikus lesz botrányhős, akkor ugyanez a mentalitás a kormányellenes oldalon is meghonosodik. A Szájer-ügy kapcsán az érintetteket nem azért kell számon kérni, mert porig gyalázták sokat propagált értékeiket és eszméiket, és önkényesen felülírták azok morális szabályait amelyek mellett agitáltak. Ez az ő egyéni lelkiismeretük dolga, az ő saját morális meggyőződésüket akár politikusokról van szó, akár egyszerű polgárokról tiszteletben kell tartani, ugyanis ennek megvitatása kizárólag rájuk tartozik. Akármilyen erkölcsi aggály is merül fel bármilyen emberrel kapcsolatban, azért egyedül önmagának tartozik magyarázattal.

Sokkal lényegesebb a botrány kapcsán az, hogy a duhajkodáson milyen tisztséget gyakorló emberek vettek részt. Az érintett személyek között voltak politikusok, diplomaták, vagyis itt elsősorban állami hivatalnokokról, uniós köztisztviselőkről van szó, nem egyszerű felelős titulus nélküli polgárokról, akik kirúgtak a hámból. A brüsszeli eset egy valamit kiválóan reprezentál és ez Borkai Zsoltnál vagy Kalota Gábornál is tetten érhető volt.  A hatalomgyakorló politikusi/bürokrata osztály krémje rendszerint tetszeleg a teljes szabadság állapotában, önkényesen kivonva magát a saját maga által alkotott és megszavazott törvények betartásának kötelezettségétől, azon törvények hatálya alól melyek sokak számára akik felett “uralkodnak” az individuális szabadságjogok teljes leredukálását jelentik.

Ezek az önkényelvű emberek borzasztóan igazságtalanok, hisz miközben ők szabad egyén módjára élnek, és az „élj a mának” filozófia jegyében feszegetik határaikat, másoktól ezt a létet megtagadják és arra kényszerítik az alattvalót hogy más módot keressen boldogságához. Vagyis még mindig abban az állapotban vagyunk, melyre már John Locke is felhívta az emberek figyelmét a stuarti abszolutizmus zsarnoksága közepette, hogy az önkényuralkodók mások jogfosztásának árán helyezik magukat a teljes szabadság létébe.

S persze hogyha szabadságelvű, a bürokráciát és a hatalmi önkényt vadul kritizáló politikusokról lett volna szó, akiknek nevéhez és pártjához nem köthető semmiféle jogfosztó, diszkriminatív törvénykezés akkor ez az eset csak egy jelentéktelen megmosolyogtató mementó lett volna pályafutásukban, azonban Szájer jelenléte is más megvilágításba helyezi ezt az eseményt. Szájer egy olyan pártnak a hűséges brigadérosa amely számos olyan törvényt és rendelkezést hozott, mely az individuális szabadságot szinte a végletekig csorbította, elég hogyha itt a drogkriminalizációra, a drogfogyasztók kíméletlen üldözésére gondolunk. Magyarországon sajnos még csak illúzió hogy azok a drogok melyeket Szájer vélhetően fogyasztott, vagy magánál tartott az alattvaló polgárok számára is legálisan elérhetők legyenek.

A császár ruhája bizony mezítelen, az önjelölt erkölcsrendőrökről pedig ismételten kiderült, hogy az álszenteskedésükkel, képmutatásukkal saját hatalmi mámortól megrészegedett gazember mivoltukat akarták leplezni. Szájer József aki egykoron bőszen hirdette a természetes szabadság eszményét a miniszterelnök bizalmas embereként is hozzájárult minden olyan politikai döntéshez, mely ezt a szabadságot szinte a nulláig redukálta, vagy hogyha ezekhez nem is volt köze, de jóváhagyta azokat. A hatalmi mámortól megrészegedett képviselő urat azonban utolérte a végzete, és most őszintén szembenézhet önnön gazemberségével.

Leave a Reply